MEOE Magyar Pásztorkutyák Munkaversenye

2015.04.26.

Országos Bajnoki Döntő2013. X. 23.„Bogi Dorka Emlékverseny.”MEOE Magyar Pásztorkutyák MunkaversenyeOrszágos Bajnoki Döntő2013. X. 23.„Bogi Dorka Emlékverseny.”

Az „Országos Bajnoki Cím” megszerzéséért azok a versenyzők indulhattak, akik az adott évben, valamelyik OB minősítő fordulón legalább egy "Jó” minősítést elértek. Az eredményt a teljesítményfüzet bemutatásával igazolni kell.
Az „Országos Bajnoki Döntőn,” amely egyben emlékverseny is, az OB döntőre nem kvalifikált versenyzők is ringbe szállhatnak, a forduló győztese címért az egyes szinteken, azonban országos bajnoki címet ne érhetnek el.
Ideális környezetben, kitűnő pályán, napos, az évszakhoz képest meleg időben küzdhettek a megjelent résztvevők, a bajnoki címért, valamint az egyéb helyezésekért.
A himnuszt követően az OMSE nevében Szopó Béla az OMSE igazgatója FCI munkabíró, minden idők legeredményesebb munkakutyása nyitotta meg a versenyt.
A megnyitó után említés történt a „Bogi Dorka Emlékverseny” két névadójáról, Bogiról, a pumi szukáról és Dorkáról, a kuvasz szukáról, akik ezen a napon születtek,  (1992 - ben) kiváló munkakutyák voltak, több munkaterületen is magas szinten megállták a helyüket.
A  verseny kezdetétől (2000. április)  a jelenlegi nevezőkkel együtt 961 versenyző vett részt az évközi fordulókban. 
A 2014. évben remélhetőleg köszönthetjük az 1000. versenyzőt.
Izápi István FCI nemzetközi munkabíró a versenyzők munkáját a gyakorlatok befejezése után, a szép számú közönség előtt részletesen értékelte. Felhívta a figyelmet a hibákra, majd javaslatot is tett azok kijavítására, továbbá kiemelte a pozitív erényeket is.
Cserna Zoltán őrző - védő segéd kiválóan látta el a feladatát.
Sokan megcsodálták nemzeti pásztorkutyafajtáink sokoldalúságát, kivételes képességét, szerethető természetét
Az "Országos Bajnokok,"  valamint az egyéb kategória győztesei, fafaragó művész által készített alkotást kaptak, valamint  a verseny kiemelt támogatója, az ACANA Magyarország KFT által felajánlott tápot is haza vihettek.
Az eredményhirdetést követően a legjobb eredményt elért magyar őrző - védő pásztorkutya, valamint terelő kutya különdíjban részesült, ezzel emlékezve az OB döntő névadóira.
13. 30. órától a  VII. Országos Magas és Távolugró Verseny megrendezésére is sor került.

 

Elért eredmények:

Verseny Bevezető Színt
/8 hónapos kortól. Elérhető legmagasabb pont: 100/

Első helyezett:

/ Megosztott helyezés történt/ Felvezető: Dobó Nagy Csaba, Kutya neve: Pattogó Parázs Apóka, Fajta: Pumi Neme: kan Született: 2011. 04. 12. Elért pont: 70. Minősítés: Megfelelő.
Felvezető: Kovács Sarolta, Kutya neve: Bogi, Fajta: Puli Neme: iv. szuka Született: 2009. 06. 30. Elért pont: 70. Minősítés: Megfelelő.

A 2013.  versenyévad Országos Bajnokai

 

I Alapszínt Országos Bajnoka 
14 hónapos kortól. Elérhető legmagasabb pont:100

FelvezetőHoles Bence  Kutya neve: Irhaberki Atyafi Apród Fajta: Mudi Neme: kan. Született: 2007. 01. 12. Elért pont: 97. Minősítés: Kitűnő. /Ebben a kategóriában a nap győztese címet is elérte./

II Középszínt Országos Bajnoka
/E kategóriában ez évben nem lett kiadva a bajnoki cím./

 

III Felsőszint Országos Bajnoka, őrző-védő munkával , magyarfajta pásztorkutya kategória.
 "A"+"B" +"C" ágazat. Tárgyazonosítás, valamint a kiválasztott tárgy bevitele a felvezetőhöz, engedelmes, együttműködési, valamint őrző-védő feladatok.  Elérhető legmagasabb pont: 250.

Felvezető: Pischoff Ferenc. Kutya neve: Keszi Jázmin. Fajta: Kuvasz. Neme: szuka. Született: 2008. 05. 14. Elért pont: "A"49+"B"95"+"C"96. Összpontszám: 240.  Minősítés:  Kitűnő  /Ebben a kategóriában a nap győztese címet is elérte/

A versenyen az előírt kvalifikációt elért, nem magyarfajta pásztor, vagy juhász kutya, amelyik rendelkezik származási lappal (magyar fajtákra is hasonló a követelmény) indulhat az országos bajnoki címért, az országos bajnoki döntőn.

III Felsőszint Országos Bajnoka, őrző-védő munkával , nem  magyarfajta pásztorkutya kategória.
  "A"+"B" +"C" ágazat. Tárgyazonosítás, valamint a kiválasztott tárgy bevitele a felvezetőhöz, engedelmes, együttműködési, valamint őrző-védő feladatok. Elérhető legmagasabb pont: 250.

Felvezető: Nagy Géza.  Kutya neve:Szécsivári Idan. Fajta: Német juhász: kan. Született: 2006. 05. 06. Elért pont:/ "A" 50+ "B"95"C"99.
Összpontszám: 244.  Minősítés: Kitűnő  /Ebben a kategóriában a nap győztese címet is elérte/

 

Legeredményesebb nem törzskönyves tisztázatlan eredetű kutyafajta:
/ II  Középszínt „B” plusz ágazatban indult. Elérhető legmagasabb pont: 100/

Felvezető: Balogh Szilvia Kutya neve: Argos  Fajta: Német juhász - rottweiler keverék. Neme: kan. Született: 2008. 05. 06. Elért pont:100 Minősítés: Kitűnő

Rendező volt: OMSE, valamint a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület.
Fő támogató volt: ACANA Magyarország KFT.


 


Budapest 2013. évi Világkiállításhoz kapcsolódó,  MEOE társrendezvénye.


MEOE Magyar Pásztorkutyák Munkaversenye
Alapítva 2000.


Nevezési szintek

A Magyar Pásztorkutyák Munkaversenyén /MPKM/ az egyes szinteken emelkedő tudást várnak el a versenyzőktől.
A versenyfeladatok, engedelmességi - együttműködés, ügyességi, valamint egy szabadon választott gyakorlatokból állnak.

Verseny Bevezető Színt. A képzés, a tanítás, elején tartó kutyáknak.

I. Alapszínt :  „B” engedelmes ágazat. /engedelmességi - együttműködés, ügyességi, feladatok/

Az MPKM II.  és az MPKM  III.  szintjein két lehetőség közül választhat a nevező:
1.) "B engedelmes ágazat  + C őrző - védő ágazat"
2.) "B engedelmes ágazat plusz".  Őrző-védő munka nélküli szint!  Aki ezt a lehetőséget  választja, annak több  engedelmességi, együttműködési gyakorlat van előírva, mivel csak egy ágazatot kell teljesítenie.

Az MPKM III. Felső szinten,  tárgyazonosítási feladatot, - "A ágazat"  - is be kell mutatnia a versenyzőnek.
Az MPKM   III. Felső szinten, csak az a versenyző indulhat,  aki az MPKM  II. Középszint feladatait legalább megfelelt minősítéssel teljesítette.

Verseny Bevezető Színt:  /8 hónapos kortól. Elérhető legmagasabb pont: 100 / /A képzés, a tanítás, elején tartó kutyáknak /

I. Alapszínt : /14 hónapos kortól, „B” ágazat. Elérhető legmagasabb pont: 100

II. Középszínt: /18 hónapos kortól, őrző-védő munka nélkül „B” engedelmes ágazat plusz.  Elérhető legmagasabb pont: 100 /
II. Középszínt: / 18 hónapos kortól, őrző-védő munkával „B” + „C”ágazat.” Elérhető legmagasabb pont: 200 /

III. Felsőszint: /20 hónapos kortól, "A"+"B" ágazat plusz őrző-védő munka nélkül.   Elérhető legmagasabb pont: 150 /
III. Felsőszint: /20 hónapos kortól, őrző-védő munkával "A"+"B"+"C" ágazat plusz.  Elérhető legmagasabb pont: 250 /

Időpont: 2013. május 17.
Helyszín: Gödöllő
Ünnepélyes megnyitó: 9 óra.
Versenykezdés: 9.15.
Bíró : Halász Árpád  FCI  nemzetközi őrző-védő teljesítménybíró.
Részvétel előnevezéssel! Utolsó nevezési időpont: 2013. május 01.  éjfél.
Limitált nevezési létszám: Legfeljebb 25 versenyző, a  beérkezés sorrendjében.
Nevezési email cím: talizman7@freemail. hu
Kérjük a nevezésnél  pontosan leírni:
A felvezető neve:
A  kutya neve:
Neme:
Születési idő:
Fajta:
Törzskönyvi szám:
Chip szám:
Ország:
Elérhetőség:
Melyik szinten indul:
Email cím:
Nevezési díj: 2500 Ft.
A nevezési díjat a helyszínen kell befizetni.
Rendező: MEOE, Magyar Ebtenyésztők Egyesülete.  
Információ: Pischoff Ferenc email:  talizman7@freemail.hu  mobil: + 36 20 373 8123
Információ német nyelven: Kovács Zoltán Ferenc.  Email:   mobil: +36 30 921 2986

partnerveranstaltung-_der_meoe.pdf
Információ angol nyelven: Dobó Nagy Csaba. Email:    mobil: + 36 70 315 8784

angolul_mpkm_2013_02_19.pdf
A szabályzat letölthető a MEOE honlapjáról, a terelőkutyás sportbizottság honlapjáról, vagy "magyar pásztorkutyás iskola" honlapjáról.

A versenyen bármely fajta kutya részt vehet, a versenyszabályzat előírása szerint.

A nevezőknek a pontos helyszínről értesítést küldünk, ezért a hibátlan email címet kérjük feltüntetni a nevezéskor!

Budapest 2013. február. 19.

Vissza
Támogatóink