Az M.K.F.E. és a H.K.K. első találkozójának beszámolója.

2013.07.25.

A Hungária Kuvasz Klub (HKK) és a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület (MKFE) vezetőségének első közös találkozójára, a tárgyalásra, 2013. július. 24. - én 17 órától 19. 15. óráig került sor.A megbeszélés kulturált körülmények közt egymás véleményének, álláspontjának tiszteletben tartása mellett történt.

A Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület és a Hungária Kuvasz Klub első találkozójának beszámolója.

A Hungária Kuvasz Klub (HKK) és a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület (MKFE) vezetőségének első közös találkozójára, a tárgyalásra, 2013. július. 24. - én 17 órától 19. 15. óráig került sor.

A megbeszélés kulturált körülmények közt egymás véleményének, álláspontjának tiszteletben tartása mellett történt.

A HKK részéről a megbeszélésen részt vett: dr. Nagy Ferenc elnök, Tokaji Attila, elnök helyettes, Soós Attila elnökségi tag.

Az MKFE részéről a megbeszélésen részt vett: Pischoff Ferenc elnök, Pető Zoltán elnök helyettes, Tóth György gazdasági vezető.

Számos gyakorlati és elméleti kérdésben mindkét fél kifejtette az álláspontját.

Ennek pontos részleteit, nem célszerű még ismertetni, mivel azok kimenetelét a további egyeztetések, tárgyalások, valamint a két egyesületen átívelő a MEOE és az Államközi megegyezés is befolyásolhatja. Elöljáróban csak annyit, hogy a kiállítás, a tenyészszemle, nevezési díja, a MEOE mindenkori díjszabását igyekszik majd követni, tehát e téren nem lesz megkülönböztetés, hogy ki melyik egyesületnek a tagja. A felvetődött közös klub gondolatát nem tartják jó ötletnek, véleményük szerint a problémák ugyanúgy megmaradnának. A kuvasztenyésztők, a kuvasztenyésztés, valamint a tagság megnyugtatása érdekében, a jelenlévő problémákat vázolván kértem, hogy évente legalább egy tenyészszemle rendezési jogot kapjunk meg, de Ők ettől kategorikusan elzárkóztak. Elmondták, hogy a tenyészszemle rendezésére engedélyt senkinek sem adnak ki. Azokat kizárólag csak a HKK rendezheti. Az ETESZ - re háruló számos kötelező előírás is gátat szab a kérésünknek. Kifejtették, hogy évi 4-5 tenyészszemle megrendezését tervezik.

Annyiban kívánnak együttműködni e téren velünk, felkértek, hogy a tenyészszemléiken, a belső érték, a magatartás, az alaptermészet vizsgálat szakmai részének a vezetését, a bírálatot én végezzem el. A küllem bírálatát viszont egyedül és kizárólag a HKK végzi. A szeptemberi szentesi rendezvényükre meghívtak, /kiállítás és a tenyészszemle/ ahol az alaptermészet bírálatán kívül, egy előadásra is felkértek. Tervezett témakör: a kuvasz tanításának, nevelésének, az oktatás szerepe, az un. "kultúr környezetben" élő kuvaszok tekintetében. /egyeztetés alatt.

Szóbeli ígéretet kaptunk, hogy évi egy, esetleg két kiállítást rendezhet az egyesületünk, amelynek pontos részleteit a HKK - val még egyeztetnünk kell. Bíró felkérés, gazdasági kérdés, adminisztráció, meghirdetése, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Egyet értettünk abban a hármas célkitűzésben, amely a MEOE HKK és az MKFE legfontosabb célkitűzése is volt és ma is az, őrködni és dolgozni kell a hármas cél: a megfelelő természet, a standard által előírt küllem, valamint az egészség érdekében.

Kértek, hogy működjünk együtt a kuvasz népszerűsítésében. A kuvaszt a közvélemény jobbára negatívan ítéli meg, ennek az átformálására is dolgozzunk ki egy közös stratégiát. Kiállítások, rendezvények, programok közös megszervezése, közös lebonyolítása is téma volt köztünk.

A mai tárgyalás mindenképp előrelépés, elmozdulás, és kezdete is lehet a további tárgyalásnak, egyeztetésnek.

Kedves kuvaszos Barátaink!

Hogy a jövő mit hoz, azt nem tudhatjuk, mivel a MEOE is komoly változás előtt áll, október elsejétől, remélhetőleg már tisztábban láthat Magyarországon a kutyás társadalom.

Mindenkit biztosíthatunk, hogy az egyesületünk vezetősége minden tőle telhetőt megtesz, a kuvasz és a tagsága érdekében. A megbeszélést, a találkozót illetően, célunk volta kuvaszosok közötti összefogás erősítése, egy egészséges kompromisszum elérése a kuvasz érdekében, az ellentétek csillapítása, tagságunk érdekképviselete. Hogy ebből mennyit sikerül megvalósítani a választ, a jövő adja meg.

Kérünk benneteket, támogassátok a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesületünket, munkátokkal, javaslataitokkal, a rendezvényeink látogatásával. Várunk benneteket tagjaink sorába, akár pártoló tagként is.

Egyesületünk továbbra is kiadja, és díjazza a szokásos "Év kuvasza pályázatokat", a kiállítási, és a munkateljesítmény függvényében, a saját tagjainknak, legyen az illető személy akár pártoló tag. Erről a tényétől tájékoztattuk a HKK t is.

A pályázat részletes kidolgozása folyamatban van, mivel több körülmény esemény megváltozott. (kiadása az évzáró - évnyitó vacsorán)

Munkánkat a mindenkori a törvényes keretek közt tudjuk csak elképzelni.

Pischoff Ferenc

Budapest. 2013-07-25

Vissza
Támogatóink