Rólunk

"A Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület 2012-ben alakult meg, a kuvasz fajtát érintő viszontagságos, nehézségekkel átszőtt időszakban.
2013-ban Magyarországon bonyolulttá vált emberközi viszonyok miatt az akkorra már legnagyobb és legerősebb tenyésztői erőt felmutató egyesületünk úgy döntött, hogy megpályázza az államilag elismert tenyésztői szervezet címet, melyet az egyesület 2014 májusában el is nyert. Ekkor már Magyarországon hónapok óta nem lehetett kuvaszt törzskönyvezni.

Innen indult az MKFE; adminisztratív szolgáltatásai, hazai és nemzetközi rendezvényei, fajtagondozó munkája, lelkes tagságának hűsége miatt továbbra is a legerősebb erőt mutatja a kuvaszos palettán.
Az egyesület filozófiája mára a hármas elv alapján fogalmazódik meg: egészséges, jó küllemű, használható kuvasz tenyésztése, melyek megállják a helyüket a kiállítások, a sport, a hobbi, a házőrzés világában, és az eredeti feladatkörébe visszahelyezett körülmények között is."
(Pető Zoltán, ötszörös aranykoszorús mestertenyésztő)

Elérhetőség

Székhely

5650, Mezőberény, Ókert utca 53.
Támogatóink